Nemzetközi online csapatversenyek
Az országok közötti online csapatversenyek ötlete a katalán Carcassonne közösségtől (carcassonne.cat) származik. 2020 márciusában, a koronavírus-járvány kitörését (és ezáltal az élő versenyek ellehetetlenülését) követően két, Japán elleni barátságos mérkőzésen tesztelték a formátumot, amely olyannyira bevált, hogy a lényegi elemei azóta is változatlanok: mindkét csapat öt-öt játékost nevez a mérkőzésre, ahol így öt db, egymással párhuzamosan zajló párharcra (duel) kerül sor a Board Game Arena felületén. A párharcok az egyik fél második győzelméig tartanak (váltott kezdőjátékossal), tehát a végeredményük 2:0 vagy 2:1 lehet. A döntetlen eredmény a kezdőjátékos számára jelent vereséget. A mérkőzések eredménye a két csapat által megnyert párharcok számából adódik, ennek megfelelően 5:0-ra, 4:1-re vagy 3:2-re végződhet egy meccs.
A formátum tehát a kezdetek óta változatlan, a részletszabályok azonban sok átalakuláson mentek keresztül a 2020 óta évente sorra kerülő online csapat világbajnokságok (WTCOC), ill. az eleinte szintén éves gyakoriságúra tervezett, de 2021-et követően már csak a páratlan években megrendezésre kerülő online csapat Európa-bajnokságok (ETCOC) tapasztalatai alapján. A legjelentősebb szabálymódosítások között említhető, hogy a 2022-es vb óta anonim játékos nem szerepelhet egyetlen csapatban sem, mindenkinek vállalnia kell a valódi nevét. Továbbá kezdetben a lapkaszámoláshoz megengedett volt segédeszköz használata, 2022 óta azonban ez tilos. Ezzel párhuzamosan a gondolkodási idő is megnövekedett, hogy kellő teret adjon a fejben történő lapkaszámoláshoz, és az átgondolt döntésekhez.
A világbajnokságokon Japán csapata szinte egyeduralkodó: az első három kiírást (2020-2022) ők nyerték meg, a harmadikat ráadásul egy teljesen átalakított csapattal, ami jól mutatja az ország élmezőnyének mélységét. A 2023-as versenyen aztán Kína megállította Japán nagy sorozatát, és az előző évi második helyezést követően ők is felértek a csúcsra. 2024-ben aztán Japán újabb ellenállhatatlan meneteléssel (többek között a a magyar csapaton is átgázolva) hódította vissza a címet. Érdekesség, hogy sokáig ezen két csapaton kívül csak Oroszország (illetve RCP néven az orosz Carcassonne játékosok csapata) tudott WTCOC döntőbe jutni, ők háromszor végeztek a második helyen – ráadásul az összes Európa-bajnokságon is döntőbe jutottak! Az említetteken kívül még Románia az az ország, amelynek csapata legalább 3 versenyen a legjobb négy közé jutott.
2021-ben és 2024-ben amerikai kontinenstornára is sor került Copa America néven, ezeken mexikói ill. brazil győzelem született.
Az alábbiakban az egyes világ-, ill. Európa-bajnokságok első négy helyezettjét, valamint a magyar csapat eredményeit soroljuk fel. Az évszámokra kattintva elérhető a bővebb eredménysor is.
Online csapat világbajnokságok (WTCOC)
Kína
RCP*
Lettország
Spanyolország
...
28. Magyarország
* Russian Carcassonne Players