Magyarország csapata már a legelső, 2020-ban megrendezett online Carcassonne csapat világbajnokság óta rendszeres résztvevője az online csapatversenyeknek (világ- és Európa-bajnokságoknak), a versenyek közötti időben pedig barátságos mérkőzéseken mérjük össze tudásunkat más országok Carcassonne válogatottjaival. Eredményeink itt tekinthetők meg.

Az alábbiakban bemutatjuk csapatunk bő keretének tagjait. A neveket követően zárójelben a játékosok Board Game Arena azonosítója szerepel. Azon játékosok, akiknek a portréja városos lapkára került,  már elérték a mester szintet (700 Élő-pontot) a BGA-n. (A legutóbbi mérkőzéseken inaktív játékosok neve mellett lefelé fordított lapka látható, de a lapka  a nyílra kattintva megfordítható.)

Csapatunk tagjai

  

Albert Nikolett 
(Nana04)

A 2016-os Társasjátékos Olympia győztese.

A 2018-as és a 2019-es világbajnoki selejtezőversenyen is 2. helyezést ért el.

  

Csengeri Zsolt 
(cszs)

A 2024-es magyar online bajnokság 2. helyezettje.

A harmadik legtöbb válogatott szerepléssel rendelkező magyar játékos, minden vb-n és Eb-n tagja volt a magyar csapatnak.

  

Faragó Csaba
(fcsaba)

A Magyar Carcassonne csoport alapítója, az első magyar nyelvű stratégiai útmutató szerzője.

2019-ben megnyerte a vb-selejtezőversenyt, ezzel kijutott az esseni világbajnokságra. 

  

Gaál Attila
(kingadomino)

A 2021-es online világbajnoki selejtezőverseny 2. helyezettje.

  

Illés Róbert
(robill)

A 2023-es Társasjátékos Kupán második, a 2024-esen pedig harmadik helyezést ért el. 

  

Kiss Ferenc Emánuel  (kissemo)

A 2024-es magyar online bajnokság győztese.

Kétszeres világbajnoki résztvevő (2010., 2012.).

A 2005-ös nemzetközi Carcassonne versenyen 4. helyezést ért el.

  

Kocsis-Bakti Ruben
(mosopal)

A válogatott alapító csapatkapitánya.

2021-ben az online selejtező megnyerésével kijutott az esseni világbajnokságra. 

2022-ben a Társasjátékos Kupán 2. helyezést ért el.

Élő-pont rekorja: 723.

  

Kozma Gábor
(HarveyWH)

2019-ben a világbajnoki selejtezőversenyen 3. helyen végzett. 

A legelső csapat vb óta tagja a válogatott keretnek.

  

Kozma Péter 
(Eter)

A 2024-es magyar online bajnokságon az ötödik helyet szerezte meg.

2023 óta a magyar válogatott meghatározó tagja

  

Nagy Ákos
(coralos)
csapatkapitány

A BGA Aréna egyik legaktívabb magyar játékosa, 2021 nyara óta valamennyi szezonban az Elit liga tagja.

2023 óta válogatott.

  

Pazsák Zsófia
(Cinderella_23)

Több mint 8000 lejátszott BGA-partijával az egyik legaktívabb magyar Carcassonne játékos.

2023 óta tagja a válogatott keretnek.

  

Simeon Zsolt
(Zebedeus)

2021-ben megnyerte a vb-selejtezőversenyt, ezzel kijutott az esseni világbajnokságra.

A 2019-es Társasjátékos Olympia 4. helyezettje.

  

Somogyi Gábor
(CyBear)

2012-ben megnyerte a Társasjátékos Olympia Carcassonne versenyszámát.

A 2017-es világbajnoki selejtezőverseny megnyerésével kijutott a világbajnokságra.

  

Takács Ildikó
(Tildi)

2023-ban  mutatkozott be a csapatban

Az egyetlen magyar játékos, aki az első öt válogatott mérkőzését  mind meg tudta nyerni. 

  

Tihon József
(szigfrid)

A 2022-es és a 2023-as Társasjátékos Kupa győztese.
Négyszeres vb-résztvevő , 2024-ben 2. helyezést ért el.

Élő-pont rekordja (800) magyar csúcs.
Első magyar játékosként vezette a BGA-ranglistát is.

  

Varga Csilla
(vallics)

A 2024-es Társasjátékos Kupa győztese.

A 2010-es világbajnokságon 9. helyen végzett, ami a vb-k történetének harmadik legjobb magyar eredménye.

  

Vodicska Ferenc (vizecske)

A 2014-es Társasjátékos Olympiát megnyerte, majd a következő két évben 2., ill. 3. helyezést ért el ugyanitt.

A 2023-as Társasjátékos Kupán 3. lett.

A 2021-es vb-selejtező verseny 2. helyezettje.

Élő-pont rekordja: 707.




Magyar keretek a nemzetközi csapatversenyeken

WTCOC 2024: 3. hely

ETCOC 2023: 17. hely

WTCOC 2023: 28. hely

WTCOC 2022: 21. hely

ETCOC 2021: 13. hely

WTCOC 2021: 23. hely

ETCOC 2020: 11. hely

WTCOC 2020: 18. hely

Válogatottsági rekordok


Legtöbb mérkőzés:


Legtöbb győzelem: