Címvédés a Társasjátékos Kupa országos döntőjében
2023-ban is a Társasjátékos Kupa (TJK) versenysorozatának keretein belül került megrendezésre az országos Carcassonne bajnokság, ami egyben a játék világbajnokságának magyarországi selejtezője is volt. (A TJK tavaszi szezonjában még a Bang és a Catan társasjátékok bajnokságára kerül sor, szintén vb kvalifikációs versenyként.)
Az országos döntőre a vármegyei selejtezőkről kvalifikálhatták magukat a játékosok, ezek március és április hónapban összesen 12 helyszínen kerültek megrendezésre.
A tavalyival ellentétben idén Budapest és Pest vármegye csak egy selejtezőversenyt kapott, és ahogy várható volt, ez a forduló lett a legnépesebb a maga 20 résztvevőjével. Köztük volt két korábbi vb résztvevő is, és egyikük, a 2021-es országos selejtező győztese, Simeon Zsolt meg is nyerte a fordulót. (Ezzel feledtetve a 2022-es fiaskót, amikor ugyanitt a középmezőnyben végzett.)
A Győr-Moson-Sopron vármegyei forduló volt a másik, ahol igen erős mezőny gyűlt össze, hiszen itt is indult két korábbi vb résztvevő, de végül nem ők, hanem Kozma Gábor (társasjátékos körökben Harvey) diadalmaskodott, akinek viszont igazán még nem jött ki a lépés az országos bajnokságokon. Komárom-Esztergom vármegyében Vodicska Ferenc (vizecske) hozta a papírformát, míg Baranyában Kertész Dávid. Mindketten kiemelkedő Élő pontszámmal rendelkeznek, évek óta ott vannak a tűz közelében, de világbajnokságra még nem sikerült kijutniuk.
Csongrád-Csanád vármegyében ugyancsak igen népszerű a verseny-Carcassonne, ugyanis 14 résztvevővel indult az ottani forduló. Illés Róbert megvédte ottani címét. Veszprém vármegyét – ahol ugyancsak 14 fő indult – Skriba Balázs képviselte a döntőben. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyét a döntő egyetlen hölgy résztvevője, Papp Istvánné (Marica) képviselte. Hajdú-Biharból Perecsényi Attila (Peratti91), Jász-Nagykun-Szolnokról Bóta Bálint Bence, Hevesből Balogh László (Teach3r), Bács-Kiskunból pedig Virág Gábor jutott be a döntőbe.
Az országos döntőben a vármegyei győztesek kiegészültek a címvédő Tihon Józseffel. Mivel Vas vármegye ifjú győztese, Cseresnyés Dániel lemondta a részvételt, 12 résztvevővel indult a döntő (ami a lebonyolítás szempontjából szerencsés volt, hiszen a páros létszám miatt nem volt kimaradó játékos az egyes fordulókban).
A döntőt a Játsz/Ma Társasjáték Kávézóban rendezték 2023.05.14-én, vasárnap délután.
A döntő alapszakasza egy 4 fordulós svájci rendszerű verseny volt. Itt minden egyes győzelem 2, a döntetlen eredmény pedig 1 pontot ért. A fejlesztők igazán kitettek magukért a professzionális lebonyolítás érdekében, ugyanis az azonos pontszámmal záró játékosok közti egyenlőség feloldásához 5 ún. tiebreaker-t is meghatároztak. Sorrendben: ellenfelek összpontszáma (Buchholz), ugyanez a leggyengébb ellenfél eredménye nélkül (Buchholz cut), ugyanez a legerősebb és a leggyengébb ellenfél eredménye nélkül (Buchholz median), játszmákban szerzett pontkülönbségek összege, ill. a megmaradt gondolkodási idők összegzése.
Az alapszakaszt követően az első két helyen álló versenyző játszhatott a győzelemért, míg a harmadik és a negyedik helyezett a bronzmeccsen mérhette össze tudását. Ez utóbbinak egyébként az volt a jelentősége, hogy a verseny 100 000 Ft összdíjazású volt, amit az első három helyezett között osztottak szét.
Ez a döntő különleges volt olyan szempontból is, hogy a YouTube-on élőben lehetett követni az eseményeket, ami utólag is visszanézhető. Lengyel Tamás, a Blöff Társas YouTube csatorna vloggere mellett e sorok írója, Faragó Csaba, 2019-es vb résztvevő ült a kommentátori székben. Mindegyik fordulóban az 1. számú asztal eseményei kerültek adásba.
Az alapszakasz első fordulójában egyből két rangadóra is sor került. Az első asztalon Vodicska Ferenc és Kozma Gábor vívtak nagy csatát, melyben Feri kerekedett felül, 106:100 arányban. A második asztalon a sorsolás szeszélye folytán a legutóbbi két világbajnokság magyar indulói kerültek össze: itt a címvédő Tihon József nyert Simeon Zsolt ellen 95:75-re. Kertész Dávid 95:86 arányban nyert Papp Istvánné ellen, ami papírforma győzelem, de Marica szépen helytállt jóval esélyesebb ellenfelével szemben. Bóta Bálint Bence és Perecsényi Attila csatája igazi pontesőt hozott, az eredmény 137:130 lett. Illés Róbert papírforma győzelmet aratott Balogh László ellen (127:113), míg Virág Gábor 122:103-ra nyert Skriba Balázs ellen. Az első forduló tehát nem hozott meglepetést.
Ellenben a második igen. No nem az első asztalnál: itt a közvetített partiban Tihon József magabiztos 102:81 arányú győzelmet aratott Virág Gábor ellen. Az Illés Róbert és Kertész Dávid közötti meccs kétesélyes volt, a papírforma valamelyest Dávid oldalán állt, viszont végül jelentős pontkülönbséggel, 113:82 arányban Robi állhatott fel győztesen az asztaltól. Vodicska Ferenc magabiztosan, 101:54 arányban verte Bóta Bálint Bencét. A forduló legnagyobb meglepetését a negyedik asztal okozta: Perecsényi Attila 106:97 arányban diadalmaskodott Kozma Gábor ellen, akinek ezzel elszálltak győzelmi reményei. Balogh László 128:104-re nyert Papp Istvánné ellen. Az utolsó asztal Simeon Zsolt és Skriba Balázs között 103:99-es eredményt hozott, itt az eredmény szorossága mondható meglepetésnek.
A harmadik fordulóban az első asztalon Tihon József 121:89 arányban legyőzte Illés Róbertet – a nagy pontkülönbség két nagyméretű (egy 24 és egy 20 pontos) városnak volt köszönhető. A második asztalon Vodicska Ferenc és Balogh László partijában kettő igazán különleges dolog történt. Egyrészt Balogh László még nem szerzett pontot, amikor az összes követője úgy beszorult, hogy már elméletileg sem tudta volna egyiket se visszaszerezni, másrészt ez volt az egyetlen parti a döntőben, ami időtúlépéssel ért véget. A parti hivatalos végeredménye: 40:0-ra nyert Feri. Bóta Bálint Bence 145:119-re nyert Virág Gábor ellen. A forduló rangadója Kertész Dávid és Simeon Zsolt között zajlott, melyben szintén történt egy különleges eset: a játszma végén vették észre a játékosok, hogy a játék közben történt egy szabálytalan lépés: ugyanarra a mezőre két követő is került. A világbajnokságon és más játékokban is az a szabály ilyenkor, hogy ha egyik játékos sem veszi észre ezt akkor, amikor történt, akkor úgy kell folytatni a partit. Mindenesetre ez a kérdéses 9 pont nem befolyásolta Dávid 111:93 arányú győzelmét. Perecsényi Attila 133:122-re nyert Skriba Balázs ellen, míg Kozma Gábor 115:90-re verte Papp Istvánnét.
A negyedik forduló előtt még két játékos volt veretlen, a kettő legmagasabb Élő-pontszámú: Tihon József és Vodicska Ferenc. Az első asztalon ők játszottak, amit Józsi nyert 85:71-re. Illés Róbert magabiztosan hozta a kötelezőt: nagy különbséggel, 99:62-re nyert Bóta Bálint Bence ellen. Kertész Dávid Perecsényi Attilát győzte le 92:79 arányban. Kozma Gábor ismét szépíteni tudott, ezúttal Virág Gábor ellen, 128:101-re. Simeon Zsolt szintén győzelemmel zárta a tornát: ő Balogh Lászlót verte 92:76-ra, míg Papp Istvánné és Skriba Balázs pontgazdag partija az előbbi 135:131-es győzelmével ért véget.
Az alapszakasz végén egyedül Tihon József volt veretlen, és hárman gyűjtöttek be 3 győzelmet és 1 vereséget. Közöttük a sorrendet az ellenfelek összpontszáma, azaz a Buchholz döntötte el: ezzel Illés Róbert beelőzte Vodicska Ferencet és Kertész Dávidot, így Robi játszhatott a döntőben Józsi ellen.
Az alapszakasz végeredménye itt látható.
A döntőben Józsi magabiztosan nyert Robi ellen nagy pontkülönbséggel, 95:54-re. A döntő érdekes mozzanata egy szabálytalan lépés volt, amit egyik játékos sem vett észre. A végeredmény szempontjából ennek jelentősége nem volt: Robi a beszorult követői miatt a végjátékban már jelentős hátrányba került, kockáztatási kényszer alatt utolsó követőjét egy 8 pontos kolostorra helyezte, de visszakapni már nem tudta, és ezzel végleg eldőlt a parti.
A bronzmeccsen ugyanaz a két játékos játszott, mint 2022-ben: Vodicska Ferenc és Kertész Dávid. Ferinek most sikerült visszavágnia a tavalyi vereségért: ezúttal ő jött ki győztesen, 130:117 arányban, megszerezve ezzel a 3. helyet.
Összesítve, az első 4 helyezett:
1. Tihon József
2. Illés Róbert
3. Vodicska Ferenc
4. Kertész Dávid
Gratulálunk a dobogósoknak, a győztesnek pedig sok sikert kívánunk az esseni világbajnoksághoz!