Lett győzelem, finn rekord az MSO-n

Tihon József beszámolója

A február 17-18-ai hétvégén zajlott a 2024-es Mind Sports Olympiad (MSO) versenysorozat Carcassonne versenye. Ez immár hagyományosan az egyik legnagyobb presztízzsel bíró, és egyben legnehezebb, a játékosok számára legnagyobb kihívást jelentő online verseny, melynek rangját tavaly óta az is emeli, hogy a győztes indulási jogot szerez az adott évi Carcassonne világbajnokságra is.


Mivel egy egyszerű MSO-regisztrációt követően bárki benevezhetett, a szombati napon lebonyolított két selejtezőverseny igen szép számú mezőnnyel (118, ill. 131 fő) indult, a rajtvonalnál klasszis játékosok egész sora felsorakozott. 

Más kérdés, hogy a végére viszont eléggé megtizedelődött a mezőny: mivel a szabályok szerint a rájátszásba csak azok juthattak tovább, akik a 7 fordulós, svájci rendszerben lebonyolított selejtezőben legalább 5,5 pontot elérnek, sokan menet közben feladták a versenyt, miután második vereségüket is elszenvedték, és ezzel elveszették a továbbjutási esélyüket.


A két selejtező mezőnye között jelentős átfedés is volt, hiszen azok, akik a délelőtt 10 órakor kezdődött első selejtezőben nem jártak sikerrel, este 8 órakor, a második versenyen ismét szerencsét próbálhattak. Így jártam én magam is, mert ugyan sikerült hat győzelemmel zárnom az első kört (ezek közül kettőt – mint másnap kiderült – a két későbbi döntős ellen aratva), a vasárnapi nyolcas döntőbe jutásért vívott playoff párharcot 2:0-ra elvesztettem a huzamosabb ideje a BGA ranglista élén álló finn Otto Ikonennel (Nallerheim) szemben. 


Az esti versenyt ismételten sikerült egyetlen vereséggel abszolválnom (érdekesség, hogy legyőzőm, a mexikói Osvaldo del Arco mind a 7 partiját megnyerte, majd visszalépett a versenytől....), a ráadásban azonban megint kikaptam (2:1-re a svéd Helge_H ellen). Mentségemre szóljon, hogy ennek a 19 tétre menő partiból álló Carcassonne-maratonnak a végére, éjjel 2-kor mentálisan már nem voltam kifejezetten csúcsformában... Mindenesetre így is jobb érzésekkel zárhattam a versenyt, mint a katalán Dani Angelats  (senglar), aki mind a két selejtezőben közvetlenül a továbbjutók mögötti pozícióban végzett.


A nyolcas döntőre - melynek 5 órás (!) közvetítése Alexey csatornáján visszanézhető - vasárnap délután került sor. Itt a játékosok előbb ún. double elimination rendszerben, majd az elődöntőtől a megszokott, két győzelemig tartó, egyenes kieséses párharcokban mérkőztek egymással.  


A legjobb nyolc közé három ukrán játékos is bejutott, de nem ők számítottak a favoritnak. Sokkal inkább Otto Ikonen, aki ezen a napon is tovább folytatta remeklését, és úgy tűnt, megállíthatatlan (az elődöntőt követően elképesztő, 876-os Élő-pontszámot ért el, ami természetesen új világcsúcs, legalábbis az alapjátékot illetően; a korábbit Alexey_LV tartotta 863-mal), de nem így gondolta döntőbeli ellenfele, a lett Krišs Kauķis (krisna), aki két igen élvezetes, sok érdekes állást felvonultató – és a két játékos átlagos játékerejét tekintve is rekordgyanús – parti megnyerésével 2:0-ra győzött, így ő lett a 2024-es MSO Grand Prix Carcassonne bajnoka. Ezzel pedig Lettország 2023-as bajnoka kijutott az idei Carcassonne világbajnokságra is. A harmadik helyet az ukrán Jaroszlav Heraszimenko (Lawyer) szerezte meg a kolumbiai Sergio Antolinez (dremkad) elleni győzelemmel. 


A rájátszás  teljes eredménysora és az ágrajz megtekinthető itt.